Turistautak

| általános tudnivalók | útinformációk |

Általános tudnivalók

a gyalogsztrádákról

Jelzésrendszer

A Királykő turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (vörös, sárga, kék) és négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk. Az erdős részeken fákra, feljebb pedig kövekre (ritkábban oszlopokra) festve találjuk a jelzéseket. Az utóbbi évek során néhány út jelzését felújították (például a Curmătura menedékháztól a Hasadék-nyereg, a Forrás-völgyi-nyereg és a Hegyes-csúcs felé vezetőket), ugyanakkor vannak elhanyagoltabb részek is (főleg a keleti oldal aljában lévő erdőirtások területén).

Karakter

A Királykő turistaútjainak jellege magasság és terepviszonyok függvényében erősen változik. Ezeket a hegység jellegéből fakadóan három csoportba sorolhatjuk: 1) a főgerincet követő; 2) a főgerincre többnyire merőleges fel-, illetve levezető; és 3) a vonulatot körülölelő hegylábi úthálózatra. Az utóbbiakat leszámítva általában nagy szintkülönbségeket kell leküzdeni, a jó erőnlét mellett pedig sokszor a szédülésmentesség sem árt.

A főgerincen és az oda vezető utak sziklás részein több helyütt a kezünket is használnunk kell a továbbhaladáshoz, időnként pedig láncos/acélsodronyos szakaszok teszik biztonságosabbá a kitett, meredek sziklaletörések mellett lévő utakat. Nedves időben ezek az utak veszélyesen csúszóssá válhatnak, kiváltképp ha lefagynak. Helyenként a felgyülemlő apró kőtörmeléken még száraz időben is könnyen megcsúszhat a lábunk, ez különösen a gerinc kitett szakaszain int fokozott óvatosságra. A hegylábi régió erdőségeiben (ahol nem irtották ki) már nem kell ilyen nehézségekkel számolni, a turistautak sok esetben erdészeti utakat követnek, de akad köztük gyalogösvény is.

A hegység túraútvonalainak négy fő találkozási pontja alakult ki az idők során: a Curmătura menedékház és a Vladuska-nyereg („La Table”) a keleti oldalon, valamint a Plaiul Foii menedékház és a Kis-Tamás-nyereg („Királykő válla”) a nyugati oldalon. Királykői kalandozásaink során ezek közül többet is biztosan érinteni fogunk, érdemes megjegyezni őket. A két említett nyereg mellesleg a vonulaton keresztirányban áthaladó Kárpátok-főgerinc részeként is fontos.


| általános tudnivalók | útinformációk |

Útvonal információk

mi merre hány méter

Az alábbi lista a Királykő leggyakrabban látogatott turistaútjait igyekszik felölelni (kiterjesztése folyamatban van, a többi útvonalra még egy darabig várni kell). A felsorolt utak többségéhez részletes vagy általános útleírás tartozik, valamint egy-két kivételtől eltekintve az összes útvonal megtekinthető a kiralyko.ro GPS alapú térképén is. Az itt megadott időtartamok irányadóak – természetesen egyéni kondíciótól függ, hogy ki mennyi idő alatt teljesít egy adott távot és szintet. Az oldalon közölt információk naprakészen tartásában számítok az olvasók terepi tapasztalataira, bármilyen változás vagy kiegészítés bejelentését szívesen veszem.

kék sáv

Zernyest → Zernyesti-szoros → Curmătura-menedékház

8,2 km | 3 óra | +680 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Zernyest → Zenóga-rét → Curmătura-menedékház

6,4 km | 2½ óra | +670 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Zernyest → Zernyesti-szoros → Vladuska-nyereg (Határtábla)

9 km | 3 óra | +630 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Zernyest → Remete-hegyi-nyereg → Diana-menedék

6,5 km | 2½ óra | +750 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Királykő hasadéka → Hasadék-nyereg → Curmătura-menedékház

3 km | 2½ óra | +650 m | –160 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék kereszt

Határ-szakadékvölgy → Torony-csúcs

2,8 km | 2½-3 óra | +930 m | –0 m |

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Létrás-szakadékvölgy → Torony-csúcs

1,5 km | 1 óra | +710 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga háromszög

Plaiul Foii → Medvék völgye → Diana-menedék

3,8 km | 2 óra | +640 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Diana-menedék → Zergék sziklapárkánya → Forrás-völgyi-nyereg

1,5 km | 1½-2 óra | +440 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Diana-menedék → Pap-szakadék → Pap-völgyi-csúcs

1,4 km | 1½-2 óra | +520 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás elrejtése

Ha hasznosnak találod az itt található túraleírásokat és megteheted, támogasd a kiralyko.ro fenntartását és fejlesztését hűtőmágnes vásárlással, adományozással, vagy utasbiztosítás kötésével!

A Pap-völgyi-oromtól délre eső vadregényes szakadékvölgybe simuló nehéz, de látványos turistaút a Diana-menedéktől vezet fel az északi gerinc részét képező Pap-völgyi-csúcsra.

A Pap-völgyi szakadék Zernyest és a Plaiul Foii menedékház felől egyaránt megközelíthető; előbbi esetben a kék sáv, utóbbi esetben pedig a sárga háromszög jelzést kell követnünk a Diana-menedékig. Itt aztán átváltunk a kék háromszög jelzésre, amely eleinte erdőben vezet, majd kiérünk a Pap-völgyi-orom alsó végének sziklakolosszusaihoz. A fal aljában vezető meredek, kőtörmelékes ösvényünk sorra elhalad a Kis-Diana, Sárga-Diana és Nagy-Diana névre keresztelt tornyok mellett (melyek falain jónéhány sziklamászó út található). Feljebb jutva, a Pap-völgyi-orom vállánál két rövidebb szakaszon acélsodronyok segítségével harántoljuk a veszélyes letörésű sziklafalat. Ezt követően további meredek kapaszkodással érkezünk meg a Pap-szakadék őrszeméhez (magányos sziklatorony jobb kéz felől). A völgy ezen a ponton kettéágazik, mi a balra eső keskeny vályúban folytatjuk megerőltető utunkat, míg a Forrás-nyeregben el nem érjük a Pap-völgyi-orom gerincét. Itt akár szusszanhatunk is egyet, szemügyre véve a hegyél túlsó (északi) oldalában elterülő Forrás-szakadékvölgyet és az azt övező roppant sziklafalakat. Rövid ereszkedéssel elérhetjük a túloldalon lévő Zerge-forrást, áttérve a szomszédos völgy falán felkapaszkodó Zergék sziklapárkánya nevű, szintén jelzett turistaútra. A mi kék háromszög jelzésünk viszont a törpefenyővel jócskán benőtt orom gerincén kanyarog tovább felfelé a Pap-völgyi-csúcsra (1970 m), amit elérve – mintegy 1½-2 órányi mászást követően – meg is érkezünk a Nagy-Királykő északi gerincére, ahol kiélvezhetjük az elénk táruló remek panorámát és erőt gyűjthetünk az út folytatásához.

Észak felé a Forrás-völgyi-nyereg mindössze kb. 10 percre található (leereszkedési lehetőségek a Curmătura menedékház és a Diana-menedék felé), déli irányban pedig kb. 1 órányi járásra van a Hegyes-csúcs (itt található a Lehmann menedék, valamint újabb leereszkedési lehetőség adódik a Curmătura menedékház felé).

piros sáv

Plaiul Foii → Spirla-menedék → Királykő válla

6,2 km | 2½-3 óra | +860 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Spirla-menedék → Grind-nyereg (Deubel útja)

2,2 km | 2-3 óra | +730 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Királykő válla → Hátsó-nyereg

10,3 km | 5½-6 óra | +1200 m | –170 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Határvadászok útja → Cojocaru

12,4 km | 5-5½ óra | +850 m | –850 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Curmătura-menedékház → Forrás-völgyi-nyereg

1,7 km | 1½-2 óra | +510 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Curmătura-menedékház → Hegyes-csúcs (fordított útleírással)

3 km | 2-2½ óra | +690 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Curmătura-menedékház → Vladuska-nyereg (Határtábla)

6,5 km | 2-2½ óra | +300 m | –360 m |

Részletes útleírás megjelenítése