Turistautak

| általános tudnivalók | útinformációk |

Általános tudnivalók

a gyalogsztrádákról

Jelzésrendszer

A Királykő turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (vörös, sárga, kék) és négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk. Az erdős részeken fákra, feljebb pedig kövekre (ritkábban oszlopokra) festve találjuk a jelzéseket. Az utóbbi évek során néhány út jelzését felújították (például a Curmătura menedékháztól a Hasadék-nyereg, a Forrás-völgyi-nyereg és a Hegyes-csúcs felé vezetőket), ugyanakkor vannak elhanyagoltabb részek is (főleg a keleti oldal aljában lévő erdőirtások területén).

Karakter

A Királykő turistaútjainak jellege magasság és terepviszonyok függvényében erősen változik. Ezeket a hegység jellegéből fakadóan három csoportba sorolhatjuk: 1) a főgerincet követő; 2) a főgerincre többnyire merőleges fel-, illetve levezető; és 3) a vonulatot körülölelő hegylábi úthálózatra. Az utóbbiakat leszámítva általában nagy szintkülönbségeket kell leküzdeni, a jó erőnlét mellett pedig sokszor a szédülésmentesség sem árt.

A főgerincen és az oda vezető utak sziklás részein több helyütt a kezünket is használnunk kell a továbbhaladáshoz, időnként pedig láncos/acélsodronyos szakaszok teszik biztonságosabbá a kitett, meredek sziklaletörések mellett lévő utakat. Nedves időben ezek az utak veszélyesen csúszóssá válhatnak, kiváltképp ha lefagynak. Helyenként a felgyülemlő apró kőtörmeléken még száraz időben is könnyen megcsúszhat a lábunk, ez különösen a gerinc kitett szakaszain int fokozott óvatosságra. A hegylábi régió erdőségeiben (ahol nem irtották ki) már nem kell ilyen nehézségekkel számolni, a turistautak sok esetben erdészeti utakat követnek, de akad köztük gyalogösvény is.

A hegység túraútvonalainak négy fő találkozási pontja alakult ki az idők során: a Curmătura menedékház és a Vladuska-nyereg („La Table”) a keleti oldalon, valamint a Plaiul Foii menedékház és a Kis-Tamás-nyereg („Királykő válla”) a nyugati oldalon. Királykői kalandozásaink során ezek közül többet is biztosan érinteni fogunk, érdemes megjegyezni őket. A két említett nyereg mellesleg a vonulaton keresztirányban áthaladó Kárpátok-főgerinc részeként is fontos.


| általános tudnivalók | útinformációk |

Útvonal információk

mi merre hány méter

Az alábbi lista a Királykő leggyakrabban látogatott turistaútjait igyekszik felölelni (kiterjesztése folyamatban van, a többi útvonalra még egy darabig várni kell). A felsorolt utak többségéhez részletes vagy általános útleírás tartozik, valamint egy-két kivételtől eltekintve az összes útvonal megtekinthető a kiralyko.ro GPS alapú térképén is. Az itt megadott időtartamok irányadóak – természetesen egyéni kondíciótól függ, hogy ki mennyi idő alatt teljesít egy adott távot és szintet. Az oldalon közölt információk naprakészen tartásában számítok az olvasók terepi tapasztalataira, bármilyen változás vagy kiegészítés bejelentését szívesen veszem.

kék sáv

Zernyest → Zernyesti-szoros → Curmătura-menedékház

8,2 km | 3 óra | +680 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás elrejtése

Ha hasznosnak találod az itt található túraleírásokat és megteheted, támogasd a kiralyko.ro fenntartását és fejlesztését hűtőmágnes vásárlással, adományozással, vagy utasbiztosítás kötésével!

Az út Zernyest városának határából indul, a központtól 2,1 km-re található Gura Râului turistaház mellől. Innen a Zernyesti-patak völgyében vezető – burkolat nélküli, de autóval is könnyen járható – makadámút nyomvonalán haladunk (útközben egy kőbánya területén is átvágva) 1,5 km hosszan, míg el nem elérjük a Botorog-kút (Fântâna lui Botorog) kőkereszttel megjelölt, bő hozamú forrását, ahonnét friss vizet vételezhetünk. Közvetlenül a Botorog-kút előtt, bal kéz felé sátorozásra kijelölt tisztásra lehetünk figyelmesek, melyet a patak medre kettészel. Jelzésünk továbbra is délies irányban halad az immár keskenyebbé váló úton, miközben a völgy érezhetően egyre jobban szűkülni kezd. Újabb 1,6 km megtételét követően a nevezetes Zernyesti-szoros (Prăpăstiile Zărneștilor) bejáratát lezáró sorompóhoz érkezünk. Eddig a pontig autóval is járható az út, ám mivel a parkolóhelyek száma erősen korlátozott, talán érdemesebb a kocsit inkább a Botorog-kútnál hagyni (kiváltképp, ha körtúrát tervezve a sárga sáv jelzésen kívánunk visszatérni).

A kényelmesen járható szekérút a továbbiakban a Zernyesti-szorost közrefogó magas sziklafalak aljában kanyarog, útközben információs táblák segítségével fejleszthetjük a Királykő geológiájával, flórájával és faunájával kapcsolatos ismereteinket. Figyelmünk javát persze a hol összeszűkülő, hol kiszélesedő szurdokot övező látványos sziklafalak és a bennük felfedezhető üregek, valamint a számtalan nehéz sziklamászó út fogja lekötni. Rövidesen elhaladunk a hegyimentők időszakos állomáshelye mellett, majd további kb. negyed óra múlva elérjük a Macska-szoros (Cheile Pisicii) bejáratát (bal kéz felől kis harangláb), ahol átkelünk a patakmeder felett. Itt búcsút veszünk az eddig velünk tartó piros kereszt jelzéstől (amely bal kéz felé leágazva a Macska-szoroson át a Vladuska-nyereg irányába folytatódik) és a szekérút nyomvonalát követve haladunk tovább a sziklafalak között. Néhány kanyart követően elérjük azt az irányjelző póznával megjelölt pontot, ahol a kék sáv jelzés az út balra hajló hajtűkanyarából jobb kéz felé betér az erdőbe (közvetlenül előtte néhány méterre a sárga pont jelzés ugyanezt teszi).

Innentől kezdve már egy szűk ösvényen haladunk, de az út arculata más vonatkozásban is erősen megváltozik: meredek, eleinte szerpentinekkel megtűzdelt kapaszkodás vár ránk – rövid távon közel ugyanannyi szintet nyerünk, mint eddigi útvonalunkon összesen. Lassacskán aztán megenyhül a vad emelkedő, és a továbbiakban a Curmătura-hegyél gerincén haladunk előre. Nemsokára kiérünk az erdőből a tágas Curmătura-tisztásra, melyet enyhén északi irányba fordulva keresztezünk. A ritkás jelzésekre figyelve rövid ideig a Curmătura-esztenához vezető traktorút nyomvonalán haladunk, majd a Curmătura-patak csordogáló vízerén átkelve nekivágunk az utolsó emelkedőnek, melynek végében kiépített forrás vár minket. Innen már csak pár lépést kell tennünk a Curmătura-menedékház épületéig.

Utoljára frissítve: 2018/09/05

sárga sáv

Zernyest → Zenóga-rét → Curmătura-menedékház

6,4 km | 2½ óra | +670 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Zernyest → Zernyesti-szoros → Vladuska-nyereg (Határtábla)

9 km | 3 óra | +630 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Zernyest → Remete-hegyi-nyereg → Diana-menedék

6,5 km | 2½ óra | +750 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Királykő hasadéka → Hasadék-nyereg → Curmătura-menedékház

3 km | 2½ óra | +650 m | –160 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék kereszt

Határ-szakadékvölgy → Torony-csúcs

2,8 km | 2½-3 óra | +930 m | –0 m |

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Létrás-szakadékvölgy → Torony-csúcs

1,5 km | 1 óra | +710 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga háromszög

Plaiul Foii → Medvék völgye → Diana-menedék

3,8 km | 2 óra | +640 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Diana-menedék → Zergék sziklapárkánya → Forrás-völgyi-nyereg

1,5 km | 1½-2 óra | +440 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Diana-menedék → Pap-szakadék → Pap-völgyi-csúcs

1,4 km | 1½-2 óra | +520 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Plaiul Foii → Spirla-menedék → Királykő válla

6,2 km | 2½-3 óra | +860 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Spirla-menedék → Grind-nyereg (Deubel útja)

2,2 km | 2-3 óra | +730 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Királykő válla → Hátsó-nyereg

10,3 km | 5½-6 óra | +1200 m | –170 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Határvadászok útja → Cojocaru

12,4 km | 5-5½ óra | +850 m | –850 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Curmătura-menedékház → Forrás-völgyi-nyereg

1,7 km | 1½-2 óra | +510 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Curmătura-menedékház → Hegyes-csúcs (fordított útleírással)

3 km | 2-2½ óra | +690 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Curmătura-menedékház → Vladuska-nyereg (Határtábla)

6,5 km | 2-2½ óra | +300 m | –360 m |

Részletes útleírás megjelenítése