Turistautak

| általános tudnivalók | útinformációk |

Általános tudnivalók

a gyalogsztrádákról

Jelzésrendszer

A Királykő turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (vörös, sárga, kék) és négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk. Az erdős részeken fákra, feljebb pedig kövekre (ritkábban oszlopokra) festve találjuk a jelzéseket. Az utóbbi évek során néhány út jelzését felújították (például a Curmătura menedékháztól a Hasadék-nyereg, a Forrás-völgyi-nyereg és a Hegyes-csúcs felé vezetőket), ugyanakkor vannak elhanyagoltabb részek is (főleg a keleti oldal aljában lévő erdőirtások területén).

Karakter

A Királykő turistaútjainak jellege magasság és terepviszonyok függvényében erősen változik. Ezeket a hegység jellegéből fakadóan három csoportba sorolhatjuk: 1) a főgerincet követő; 2) a főgerincre többnyire merőleges fel-, illetve levezető; és 3) a vonulatot körülölelő hegylábi úthálózatra. Az utóbbiakat leszámítva általában nagy szintkülönbségeket kell leküzdeni, a jó erőnlét mellett pedig sokszor a szédülésmentesség sem árt.

A főgerincen és az oda vezető utak sziklás részein több helyütt a kezünket is használnunk kell a továbbhaladáshoz, időnként pedig láncos/acélsodronyos szakaszok teszik biztonságosabbá a kitett, meredek sziklaletörések mellett lévő utakat. Nedves időben ezek az utak veszélyesen csúszóssá válhatnak, kiváltképp ha lefagynak. Helyenként a felgyülemlő apró kőtörmeléken még száraz időben is könnyen megcsúszhat a lábunk, ez különösen a gerinc kitett szakaszain int fokozott óvatosságra. A hegylábi régió erdőségeiben (ahol nem irtották ki) már nem kell ilyen nehézségekkel számolni, a turistautak sok esetben erdészeti utakat követnek, de akad köztük gyalogösvény is.

A hegység túraútvonalainak négy fő találkozási pontja alakult ki az idők során: a Curmătura menedékház és a Vladuska-nyereg („La Table”) a keleti oldalon, valamint a Plaiul Foii menedékház és a Kis-Tamás-nyereg („Királykő válla”) a nyugati oldalon. Királykői kalandozásaink során ezek közül többet is biztosan érinteni fogunk, érdemes megjegyezni őket. A két említett nyereg mellesleg a vonulaton keresztirányban áthaladó Kárpátok-főgerinc részeként is fontos.


| általános tudnivalók | útinformációk |

Útvonal információk

mi merre hány méter

Az alábbi lista a Királykő leggyakrabban látogatott turistaútjait igyekszik felölelni (kiterjesztése folyamatban van, a többi útvonalra még egy darabig várni kell). A felsorolt utak többségéhez részletes vagy általános útleírás tartozik, valamint egy-két kivételtől eltekintve az összes útvonal megtekinthető a kiralyko.ro GPS alapú térképén is. Az itt megadott időtartamok irányadóak – természetesen egyéni kondíciótól függ, hogy ki mennyi idő alatt teljesít egy adott távot és szintet. Az oldalon közölt információk naprakészen tartásában számítok az olvasók terepi tapasztalataira, bármilyen változás vagy kiegészítés bejelentését szívesen veszem.

kék sáv

Zernyest → Zernyesti-szoros → Curmătura-menedékház

8,2 km | 3 óra | +680 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Zernyest → Zenóga-rét → Curmătura-menedékház

6,4 km | 2½ óra | +670 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Zernyest → Zernyesti-szoros → Vladuska-nyereg (Határtábla)

9 km | 3 óra | +630 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Zernyest → Remete-hegyi-nyereg → Diana-menedék

6,5 km | 2½ óra | +750 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás elrejtése

Ha hasznosnak találod az itt található túraleírásokat és megteheted, támogasd a kiralyko.ro fenntartását és fejlesztését hűtőmágnes vásárlással, adományozással, vagy utasbiztosítás kötésével!

Ez az útvonal a Királykő északi végében található szakadékvölgyek gyalogos elérését biztosítja Zernyest felől. Az első jelzést a Plaiul Foii menedékház felé vezető makadámútról bal kéz felé leágazó szekérútnál találjuk, nem sokkal az utolsó házak után. Erre a földútra térve visszafogott, de folyamatos emelkedővel kapaszkodunk felfelé bő 100 m szintet a Kis-Királykő északi lábán, miközben a szekérút ösvénnyé szelidül. Útközben hegyi réteken haladunk át, előttünk pedig a Torony-csúcs fellegvárszerű ormai magasodnak. Egyre jobban közelítünk az erdőhatárhoz, majd azt elérve egy kiépített forráshoz érkezünk. Továbbhaladva nemsokára erős balkanyart vesz ösvényünk: befordulunk a Királykő Hasadékának völgyébe, ahol balra leágazik a Hasadék-nyeregbe, illetve azon túl a Curmătura-menedékházhoz vezető sárga sáv jelzés. Mi azonban a völgyet szintben keresztezve haladunk tovább a kék sávon, aztán a völgyből kiérve rácsatlakozunk a Remete-hegy felé vezető szekérútra (balra).

Ezután ismét emelkedő szakasz következik, majd rövidesen keresztezzük a Határ-szakadékvölgyet, melybe a Torony-csúcsot megcélzó kék kereszt jelzés tér fel balra. Mi továbbra is a kék sáv jelzést követve, enyhe kapaszkodóval tartunk nyugatnak, a Remete-hegyi-nyereg irányába. Ösvényünk erdőfoltokkal tarkított hegyi réten keresztül halad tovább, keresztezve néhány kisebb völgyet, mígnem egy forráshoz ér. Innen egy jelzetlen, de kitáblázott gyalogösvény tér le jobbra a Remete-hegyi-barlanghoz, amit a török időkben búvóhelyként használt a környék lakossága. A Remete-hegyi-nyeregbe érve jelzésünk balra fordul (déli irányba) és végleg az erdőbe térve komolyabb emelkedésbe kezd. Jó 100 m szintemelkedés után bal kéz felé újabb turistaút tér le; ezúttal a piros kereszt jelzés, amely a Létrás-szakadékvölgyben vezet fel a Torony-csúcsra. Mi a kék sáv jelzésen maradva, rövid szintben haladást követően keresztezzük Forrás-szakadékvölgy alsó részét, aztán egy hosszan kitartó meredek emelkedővel küzdjük le az 1490 m-en található Diana-menedékig hátralévő 300 m szintet.

Közvetlenül a menedéktől két jelzett turistaút is indul a főgerincre: a kék sáv a Zergék párkányán, a kék háromszög pedig a Pap-szakadékon kapaszkodik felfelé. Amennyiben utunkat a Plaiul Foii menedékház felé szeretnénk folytatni, a sárga háromszög jelzésű ösvényen kell leereszkednünk délnyugati irányba a Medvék völgyén.

sárga sáv

Királykő hasadéka → Hasadék-nyereg → Curmătura-menedékház

3 km | 2½ óra | +650 m | –160 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék kereszt

Határ-szakadékvölgy → Torony-csúcs

2,8 km | 2½-3 óra | +930 m | –0 m |

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Létrás-szakadékvölgy → Torony-csúcs

1,5 km | 1 óra | +710 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga háromszög

Plaiul Foii → Medvék völgye → Diana-menedék

3,8 km | 2 óra | +640 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Diana-menedék → Zergék sziklapárkánya → Forrás-völgyi-nyereg

1,5 km | 1½-2 óra | +440 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Diana-menedék → Pap-szakadék → Pap-völgyi-csúcs

1,4 km | 1½-2 óra | +520 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Plaiul Foii → Spirla-menedék → Királykő válla

6,2 km | 2½-3 óra | +860 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Spirla-menedék → Grind-nyereg (Deubel útja)

2,2 km | 2-3 óra | +730 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Királykő válla → Hátsó-nyereg

10,3 km | 5½-6 óra | +1200 m | –170 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Határvadászok útja → Cojocaru

12,4 km | 5-5½ óra | +850 m | –850 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Curmătura-menedékház → Forrás-völgyi-nyereg

1,7 km | 1½-2 óra | +510 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Curmătura-menedékház → Hegyes-csúcs (fordított útleírással)

3 km | 2-2½ óra | +690 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Curmătura-menedékház → Vladuska-nyereg (Határtábla)

6,5 km | 2-2½ óra | +300 m | –360 m |

Részletes útleírás megjelenítése