Turistautak

| általános tudnivalók | útinformációk |

Általános tudnivalók

a gyalogsztrádákról

Jelzésrendszer

A Királykő turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (vörös, sárga, kék) és négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk. Az erdős részeken fákra, feljebb pedig kövekre (ritkábban oszlopokra) festve találjuk a jelzéseket. Az utóbbi évek során néhány út jelzését felújították (például a Curmătura menedékháztól a Hasadék-nyereg, a Forrás-völgyi-nyereg és a Hegyes-csúcs felé vezetőket), ugyanakkor vannak elhanyagoltabb részek is (főleg a keleti oldal aljában lévő erdőirtások területén).

Karakter

A Királykő turistaútjainak jellege magasság és terepviszonyok függvényében erősen változik. Ezeket a hegység jellegéből fakadóan három csoportba sorolhatjuk: 1) a főgerincet követő; 2) a főgerincre többnyire merőleges fel-, illetve levezető; és 3) a vonulatot körülölelő hegylábi úthálózatra. Az utóbbiakat leszámítva általában nagy szintkülönbségeket kell leküzdeni, a jó erőnlét mellett pedig sokszor a szédülésmentesség sem árt.

A főgerincen és az oda vezető utak sziklás részein több helyütt a kezünket is használnunk kell a továbbhaladáshoz, időnként pedig láncos/acélsodronyos szakaszok teszik biztonságosabbá a kitett, meredek sziklaletörések mellett lévő utakat. Nedves időben ezek az utak veszélyesen csúszóssá válhatnak, kiváltképp ha lefagynak. Helyenként a felgyülemlő apró kőtörmeléken még száraz időben is könnyen megcsúszhat a lábunk, ez különösen a gerinc kitett szakaszain int fokozott óvatosságra. A hegylábi régió erdőségeiben (ahol nem irtották ki) már nem kell ilyen nehézségekkel számolni, a turistautak sok esetben erdészeti utakat követnek, de akad köztük gyalogösvény is.

A hegység túraútvonalainak négy fő találkozási pontja alakult ki az idők során: a Curmătura menedékház és a Vladuska-nyereg („La Table”) a keleti oldalon, valamint a Plaiul Foii menedékház és a Kis-Tamás-nyereg („Királykő válla”) a nyugati oldalon. Királykői kalandozásaink során ezek közül többet is biztosan érinteni fogunk, érdemes megjegyezni őket. A két említett nyereg mellesleg a vonulaton keresztirányban áthaladó Kárpátok-főgerinc részeként is fontos.


| általános tudnivalók | útinformációk |

Útvonal információk

mi merre hány méter

Az alábbi lista a Királykő leggyakrabban látogatott turistaútjait igyekszik felölelni (kiterjesztése folyamatban van, a többi útvonalra még egy darabig várni kell). A felsorolt utak többségéhez részletes vagy általános útleírás tartozik, valamint egy-két kivételtől eltekintve az összes útvonal megtekinthető a kiralyko.ro GPS alapú térképén is. Az itt megadott időtartamok irányadóak – természetesen egyéni kondíciótól függ, hogy ki mennyi idő alatt teljesít egy adott távot és szintet. Az oldalon közölt információk naprakészen tartásában számítok az olvasók terepi tapasztalataira, bármilyen változás vagy kiegészítés bejelentését szívesen veszem.

kék sáv

Zernyest → Zernyesti-szoros → Curmătura-menedékház

8,2 km | 3 óra | +680 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Zernyest → Zenóga-rét → Curmătura-menedékház

6,4 km | 2½ óra | +670 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Zernyest → Zernyesti-szoros → Vladuska-nyereg (Határtábla)

9 km | 3 óra | +630 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Zernyest → Remete-hegyi-nyereg → Diana-menedék

6,5 km | 2½ óra | +750 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Királykő hasadéka → Hasadék-nyereg → Curmătura-menedékház

3 km | 2½ óra | +650 m | –160 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék kereszt

Határ-szakadékvölgy → Torony-csúcs

2,8 km | 2½-3 óra | +930 m | –0 m |

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Létrás-szakadékvölgy → Torony-csúcs

1,5 km | 1 óra | +710 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga háromszög

Plaiul Foii → Medvék völgye → Diana-menedék

3,8 km | 2 óra | +640 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Diana-menedék → Zergék sziklapárkánya → Forrás-völgyi-nyereg

1,5 km | 1½-2 óra | +440 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Diana-menedék → Pap-szakadék → Pap-völgyi-csúcs

1,4 km | 1½-2 óra | +520 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Plaiul Foii → Spirla-menedék → Királykő válla

6,2 km | 2½-3 óra | +860 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Spirla-menedék → Grind-nyereg (Deubel útja)

2,2 km | 2-3 óra | +730 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Királykő válla → Hátsó-nyereg

10,3 km | 5½-6 óra | +1200 m | –170 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Határvadászok útja → Cojocaru

12,4 km | 5-5½ óra | +850 m | –850 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Curmătura-menedékház → Forrás-völgyi-nyereg

1,7 km | 1½-2 óra | +510 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Curmătura-menedékház → Hegyes-csúcs (fordított útleírással)

3 km | 2-2½ óra | +690 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Curmătura-menedékház → Vladuska-nyereg (Határtábla)

6,5 km | 2-2½ óra | +300 m | –360 m |

Részletes útleírás elrejtése

Ha hasznosnak találod az itt található túraleírásokat és megteheted, támogasd a kiralyko.ro fenntartását és fejlesztését hűtőmágnes vásárlással, adományozással, vagy utasbiztosítás kötésével!

A Curmătura-menedékháztól északnyugati irányba induló szervizút eleinte többféle jelzést is hordoz: ezek közül legelőször – rögtön a házat elhagyva – a Forrás-völgyi-nyeregbe vezető kék sáv ágazik ki jobbra, de rövidesen búcsút intünk a Zernyesti-szorosba vezető kék sáv jelzésnek is, mely bal kéz felé, a Curmătura-völgybe tér le. Időközben erőteljes balkanyart vevő utunk immár délnyugatias irányban halad tovább, majd kb. 500 méter múlva leágazik a Hegyes-csúcsra felkalauzoló kék háromszög jelzés is jobb kéz felé. A mi piros háromszög jelzésünket innentől már csak a sárga háromszög kíséri tovább egy jó darabon. Ereszkedésbe kezdünk, majd egy éles jobb- és balkanyart követően az erdőből a Curmătura-rét délnyugati szélére jutunk, ahonnét remek kilátás nyílik a Kis-Királykőre, valamint a szomszédos Bucsecs felé.

Az idilli látványtól egy jobbos visszafordító kanyar foszt meg – innen ismét erőteljes ereszkésbe vált a dózerút. Egyenesen délnek fordulva kitartó szintvesztés következik, majd mintegy 500 méter múlva keresztezünk egy vízfolyást. Bal oldalunkon a csordogáló patakvíz hangjától kísérve haladunk tovább, miközben a lejtő valamelyest szelídebbé válik. Hamarosan újabb vízfolyást keresztezünk, majd kisvártatva egy foglalt forrásra figyelhetünk fel jobb kézről, a következő patak átereszénél. Itt jobbra fordulva elhagyjuk a dózerutat, és a jelzett gyalogösvényt követve néhány méterrel arrébb keresztezzük egy másik patakocska medrét. Eztán nekiveselkedünk a túlpart hegyoldalának, ahol kb. 50 méter szintet emel a szerpentinező ösvény, hogy átkeljen a Piscul Ciocracului nevű, erdővel borított hegynyúlványon. A túloldalon aztán közel 100 métert ereszkedünk lefelé a Valea Brustureţului patak medréhez, melyen átkelve hamarosan egy karám kerítéséhez érünk. Ennek vonalát követve hamarosan egy dózerúthoz jutunk, melyen – a jelzések iránymutatásának megfelelően – jobbra fordulunk. A karámmal körbekerített terület végét elérve útelágazásra figyelmeztető táblák jelzik a sárga háromszög letérőjét bal kéz felé (egy szétdúlt turistapihenőt is találunk ezen a ponton).

Jelzésünk enyhe, de folyamatos emelkedővel halad tovább előre – immár magányosan – a völgyben vezető dózerúton. Egy erősebb jobbkanyart követően az út minősége leromlik: erdészeti járművel által felszántott, vízjárta dagonyában kell tovább kapaszkodnunk egészen a víz forrásáig. Nem sokkal ezután a jelzés balra kanyarodik, most már ismét gyalogösvényen. Itt újfent egy hangsúlyosabb emelkedő vár ránk a Mărtoiu-gerinc nyeregpontjáig, ahonnét korlátozott, de élvezhető kilátás nyílik a Királykő-gerinc fellettünk húzódó szakaszára. A nyeregből aztán ismét lejtmenetbe vált az út, majd kanyarogva – közben több kisebb patakocska ágát keresztezve – vezet át egy többnyire erdővel benőtt részen, eleinte délkeleti, majd déli irányba. Az erdő lassan megritkul (itt kicsit jobban kell figyelni a jelzéseket, illetve a felbukkanó jelzőoszlopokat, hogy ne tévedjünk le az útról), míg végül kiérünk a Vladuska-rétre, ahol becsatlakozunk a piros kereszt jelzés útvonalába. A továbbiakban a Nagy-Királykőre nyíló remek kilátásban gyönyörködve haladunk az együttes jelzésen a közeli Vladuska-nyereg felé.

Utoljára frissítve: 2018/09/11