Turistautak

| általános tudnivalók | útinformációk |

Általános tudnivalók

a gyalogsztrádákról

Jelzésrendszer

A Királykő turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (vörös, sárga, kék) és négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk. Az erdős részeken fákra, feljebb pedig kövekre (ritkábban oszlopokra) festve találjuk a jelzéseket. Az utóbbi évek során néhány út jelzését felújították (például a Curmătura menedékháztól a Hasadék-nyereg, a Forrás-völgyi-nyereg és a Hegyes-csúcs felé vezetőket), ugyanakkor vannak elhanyagoltabb részek is (főleg a keleti oldal aljában lévő erdőirtások területén).

Karakter

A Királykő turistaútjainak jellege magasság és terepviszonyok függvényében erősen változik. Ezeket a hegység jellegéből fakadóan három csoportba sorolhatjuk: 1) a főgerincet követő; 2) a főgerincre többnyire merőleges fel-, illetve levezető; és 3) a vonulatot körülölelő hegylábi úthálózatra. Az utóbbiakat leszámítva általában nagy szintkülönbségeket kell leküzdeni, a jó erőnlét mellett pedig sokszor a szédülésmentesség sem árt.

A főgerincen és az oda vezető utak sziklás részein több helyütt a kezünket is használnunk kell a továbbhaladáshoz, időnként pedig láncos/acélsodronyos szakaszok teszik biztonságosabbá a kitett, meredek sziklaletörések mellett lévő utakat. Nedves időben ezek az utak veszélyesen csúszóssá válhatnak, kiváltképp ha lefagynak. Helyenként a felgyülemlő apró kőtörmeléken még száraz időben is könnyen megcsúszhat a lábunk, ez különösen a gerinc kitett szakaszain int fokozott óvatosságra. A hegylábi régió erdőségeiben (ahol nem irtották ki) már nem kell ilyen nehézségekkel számolni, a turistautak sok esetben erdészeti utakat követnek, de akad köztük gyalogösvény is.

A hegység túraútvonalainak négy fő találkozási pontja alakult ki az idők során: a Curmătura menedékház és a Vladuska-nyereg („La Table”) a keleti oldalon, valamint a Plaiul Foii menedékház és a Kis-Tamás-nyereg („Királykő válla”) a nyugati oldalon. Királykői kalandozásaink során ezek közül többet is biztosan érinteni fogunk, érdemes megjegyezni őket. A két említett nyereg mellesleg a vonulaton keresztirányban áthaladó Kárpátok-főgerinc részeként is fontos.


| általános tudnivalók | útinformációk |

Útvonal információk

mi merre hány méter

Az alábbi lista a Királykő leggyakrabban látogatott turistaútjait igyekszik felölelni (kiterjesztése folyamatban van, a többi útvonalra még egy darabig várni kell). A felsorolt utak többségéhez részletes vagy általános útleírás tartozik, valamint egy-két kivételtől eltekintve az összes útvonal megtekinthető a kiralyko.ro GPS alapú térképén is. Az itt megadott időtartamok irányadóak – természetesen egyéni kondíciótól függ, hogy ki mennyi idő alatt teljesít egy adott távot és szintet. Az oldalon közölt információk naprakészen tartásában számítok az olvasók terepi tapasztalataira, bármilyen változás vagy kiegészítés bejelentését szívesen veszem.

kék sáv

Zernyest → Zernyesti-szoros → Curmătura-menedékház

8,2 km | 3 óra | +680 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Zernyest → Zenóga-rét → Curmătura-menedékház

6,4 km | 2½ óra | +670 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Zernyest → Zernyesti-szoros → Vladuska-nyereg (Határtábla)

9 km | 3 óra | +630 m | –10 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Zernyest → Remete-hegyi-nyereg → Diana-menedék

6,5 km | 2½ óra | +750 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga sáv

Királykő hasadéka → Hasadék-nyereg → Curmătura-menedékház

3 km | 2½ óra | +650 m | –160 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék kereszt

Határ-szakadékvölgy → Torony-csúcs

2,8 km | 2½-3 óra | +930 m | –0 m |

Részletes útleírás megjelenítése

piros kereszt

Létrás-szakadékvölgy → Torony-csúcs

1,5 km | 1 óra | +710 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

sárga háromszög

Plaiul Foii → Medvék völgye → Diana-menedék

3,8 km | 2 óra | +640 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Diana-menedék → Zergék sziklapárkánya → Forrás-völgyi-nyereg

1,5 km | 1½-2 óra | +440 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Diana-menedék → Pap-szakadék → Pap-völgyi-csúcs

1,4 km | 1½-2 óra | +520 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros sáv

Plaiul Foii → Spirla-menedék → Királykő válla

6,2 km | 2½-3 óra | +860 m | –5 m | metszet | térképen

Részletes útleírás elrejtése

Ha hasznosnak találod az itt található túraleírásokat és megteheted, támogasd a kiralyko.ro fenntartását és fejlesztését hűtőmágnes vásárlással, adományozással, vagy utasbiztosítás kötésével!

A Királykő nyugati oldalának leggyakrabban járt turistaútja a Plaiul Foii menedékháztól kapaszkodik fel a Spirla menedékhez, majd miután leágazik róla a Pásztor-csúcsra felkapaszkodó (szintén piros sáv jelzéssel ellátott) Deubel-út, tovább folytatódik a Királykő válla felé.

Útvonalunk első szakasza – több másik jelzéssel együtt – a Tamás-patak völgyének makadámútján vezet. Egy darabig még elkísérnek az utóbbi években megszaporodott üdülőházak és panziók, de szép lassan magunk mögött hagyjuk ezeket. Bő másfél km után elérjük az utat lezáró sorompót, majd kisvártatva jobb kéz felé leágazik a Foii-nyereg felé tartó kék háromszög + piros háromszög + kék sáv jelzéskombináció. Magára maradt piros sáv jelzésünk rövid ideig még a Tamás-patak mellett halad, aztán a vízfolyást keresztezve áttér a betorkolló Spirla-patak völgyébe. További 1,8 km-en követjük a fokozatosan emelkedő Spirla-völgy vonalát, útközben átkelve a patak túloldalára, mígnem kb. 1300 m magasságban a hegyoldalba jobbra felkanyarodva komolyabb szerpentinezésbe kezdünk. Hamarosan elérjük a Spirla-forráshoz vezető rövid ösvény kiágazását. A környező térség legmagasabban található víznyerőhelyét érdemes meglátogatni, mert bármerre is folytatjuk később utunkat, jó ideig biztosan nem lesz lehetőségünk vízhez jutni. Innen rövid idő alatt kb. 150 m szintet leküzdve érkezünk meg a Spirla menedéknek otthont adó kis erdei tisztásra, ahol egy megérdemelt pihenővel erőt gyűjthetünk a következő etaphoz.

Immáron a Spirla-gerincen haladva, de továbbra is sűrű erdőben emelkedünk tovább. Az 1600 m-es szintvonal környékén kettéágazik az eddig követett piros sáv jelzés: a bal oldali ág a Nagy-Királykő főgerincén lévő Grind-nyeregbe kapaszkodik fel a komoly nehézségeket tartogató Deubel-úton, a jobb oldali ág pedig a sziklafal aljában vezet el a Királykő vállához, ahonnan nyugatnak fordulva a Foii-nyereg felé veszi az irányt és a Fogarasi-havasok főgerincén folytatódik tovább. Ez utóbbi ágat követve hamarosan kiérünk az erdőből, és nyugat felé megnyílik előttünk a táj. A hátralévő kb. 1 kilométert a Grind-csúcsról és a Hosszú-oromról leszakadó sziklafalak tövében futó kőtörmelékes ösvényen tesszük meg, többnyire enyhe emelkedővel. A Királykő vállát (1720 m) elérve a Kárpátok fő vízválasztójához érkezünk, az egykori országhatárhoz, ami ma két fontos turistaút csomópontja. Jobbról (nyugat felől) ide csatlakozik be a Foii-nyereg felől érkező kék háromszög jelzés (ami dél felé, a sziklafalak tövében oldalazva folytatódik a Hátsó-nyereg irányába), míg az eddig követett piros sáv ugyanebben az irányban távolodik el a Királykőtől.

piros sáv

Spirla-menedék → Grind-nyereg (Deubel útja)

2,2 km | 2-3 óra | +730 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Királykő válla → Hátsó-nyereg

10,3 km | 5½-6 óra | +1200 m | –170 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Plaiul Foii → Foii-nyereg → Határvadászok útja → Cojocaru

12,4 km | 5-5½ óra | +850 m | –850 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék sáv

Curmătura-menedékház → Forrás-völgyi-nyereg

1,7 km | 1½-2 óra | +510 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

kék háromszög

Curmătura-menedékház → Hegyes-csúcs (fordított útleírással)

3 km | 2-2½ óra | +690 m | –0 m | metszet | térképen

Részletes útleírás megjelenítése

piros háromszög

Curmătura-menedékház → Vladuska-nyereg (Határtábla)

6,5 km | 2-2½ óra | +300 m | –360 m |

Részletes útleírás megjelenítése