EUB utazási biztosítások

A Nagy-Királykő

| északi gerinc | déli gerinc |

Az északi gerinc

„első felvonás”

Kiindulási pontunk a Nagy-Királykőt a Kis-Királykőtől elválasztó Hasadék-nyereg (Şaua Crăpăturii, 1626 m). Zernyestről indulva két irányból is feljuthatunk ide: északról a Hasadék-völgyön, dél felől pedig a népszerű Botorog-csorgó – Zănoaga-tisztás – Curmătura-menedékház turistaútvonalon. A Hasadék-nyeregből nyugat felé indulva kényelmetlen, de stabil mészkősziklán át vezet az utunk kissé emelkedve, majd egy kevés szintveszteséggel elérünk egy kis nyerget. Itt megszűnik az eddigi, kényelmetlen sziklaperem, enyhe emelkedő visz tovább a széldöntötte erdőn át a Nagy-Királykő lábához. Az utolsó szakasz egy kitett kőlejtő – ide gyűlik össze a felső sziklafalakból aláhulló kőtörmelék, amely nagyon jellemző erre a mészkőhegységre. Ezt keresztezve már ott is állunk az első nehezebb szakasz előtt.

Egy 4-5 m magas sziklaletörés állja utunkat, amelyet vassodronyok segítségével alakítottak könnyebben járhatóvá. Óvatosan leküzdve az akadályt egy törmelékes vályúba jutunk, amely teljes hosszán végigvonul egy kifeszített lánc a biztonságos haladás érdekében. Ezt elhagyva kisebb sziklalépcsőket kell átmásznunk, helyenként találunk itt is drótköteleket, láncokat. A terep meredek – szinte folyamatosan kell használnunk egyensúly biztosítására a kezünket – de a szikla könnyen járható, szilárd és biztonságos. Kimászva egy szűk, kéményszerű vályút, elhagyjuk az eddigi kitett sziklafalat, és rálépünk a Királykő tornyára (Vârful Turnu, 1923 m) vezető meredek, de könnyű és látványos gerincre. Elhaladunk az Északi-szakadékvölgy turistaútját jelző oszlop mellett (1850 m) és kb. 1½–2 órányival a menedékháztól való indulásunk után elérjük a Királykő tornyát, ahol találkozunk az Északnyugati-szakadékvölgy turistaútjával.

A csúcs teteje csupasz, nyugati részén körbeveszi a törpefenyő-rengeteg, de keleti oldalán kis tisztás és törmeléklejtő helyezkedik el. Elnézve déli irányba előttünk húzódik a gerinc, rajta a törpefenyők közt előtűnő-elrejtőző keskeny csapással. Követve a jelzést, megindulunk a keskeny, sziklás élen, amely végigtáncol a bokrok közt, néhol a sziklák tetején. A látvány változik: az eddigi szelídebb keleti oldaltól eltérően a nyugati rész sziklás szakadékok sorát rejti, amelyek látszólag függőlegesen zuhannak a lenti Barca-folyó (Bîrsa Mare) völgyéig. Hamarosan bekényszerülünk a nyugati, meredekebb és sziklásabb oldalba, itt a kitettség is nagyobb; messze, lent mélyen alattunk kőtörmelékek folynak be a szűk szakadékvölgyekbe. 10-15 percnyi haladás után a gerinc járhatatlanná szűkül a ránőtt fenyők és bozót miatt, ezért követve a piros gerincjelzést befordulunk egy kis letörésen át balra az erdőbe, a keleti oldalra. Az erdei kerülő enyhén emelkedve halad a gerinccel párhuzamosan, majd a Forrás-völgyi-nyeregbe (Şaua Padinei Închise, 1950 m) visz, ahol a jobbról és balról feljövő jelzett turistautak találkoznak. Innen lehetőségünk van lemenni akár a nyugati (Zergék párkánya a Diana menedék felé), akár vissza a keleti oldalba (Curmatură felé) is.

Mi azonban a gerincúton továbbmenve haladunk felfele, meredek sziklalépcsőkön át, ahol az egyensúlyozás érdekében néha használnunk kell kezünket is. 15-20 percnyi kapaszkodó után érjük el a Pap-völgyi-csúcsot (Padina Popii, 1970 m). Itt fémoszlopos tábla jelzi a nyugati oldalban található Pap-szakadékba vezető turistautat, a második és egyben utolsó összeköttetést a Diana menedékkel. Továbbhaladva piros pontos jelzésünkön a gerincen – amely helyenként eltűnik a törpefenyő-bozótban – egyre nagyobb emelkedő-ereszkedő szintkülönbségeket kell leküzdenünk. Hamarosan elérjük az első 2000 m magas csúcsot és a sok ereszkedés ellenére folyamatosan emelkedünk a Hegyes-csúcs felé, a közbeeső csúcsokat átmászva, ritkábban a keleti részen megkerülve. Az utolsó kitettebb szakaszon ismét a nyugati oldalba vezet a jelzés, ahol egy rövid vályút kell leküzdenünk a rögzített kábelek segítségével. A terep itt már alpesi, a magasság miatt a csúcsokon kevesebb a törpefenyő. Folytatjuk utunkat a gerinc mentén, és hamarosan már csak egy utolsó nagy emelkedő van előttünk, ezt leküzdve érjük el a Hegyes-csúcs (Vârful Ascuţit, 2144 m) kiszélesedő tetejét. További 30 méternyi rövid séta déli irányba a keskenyedő gerincen, és ott is vagyunk a Lehmann Károly nevét viselő, fél-labda formájú, üvegszálból készült menedékhelynél (2140 m). Megtett időnk a Királykő tornyától eddig a pontig: 1–1½ óra.

A Királykő északi gerincének második szakasza eléggé eltérő jellegű a Torony csúcsHegyes csúcs szakasztól. Erre a részre nagyobb szintkülönbségek jellemzőek, ugyanakkor az alpesi jelleg miatt a csúcsokról hiányzik az eddigi utunk nagy részén elkísérő, helyenként a haladást megkeserítő törpefenyő-bozót. A Lehmann-menedéktől déli irányba elnézve fűrészfogszerűen kiemelkedő, magas csúcsok sorozatát láthatjuk, amely egy kiszélesedő, háromszög alakú tetőben végződik. Jó időben kivehető rajta a vaspózna, ami a Királykő legmagasabb pontját, a Pásztor-csúcsot (Piscul Baciului / La Om, 2248 m) jelzi. Kedvező körülmények esetén a menetidő odáig 2½ - 3 óra.

A menedékkunyhótól leereszkedve a gerincen kb. 30 métert déli irányba találjuk a jelzésekkel, menetidőkkel ellátott oszlopokat. Itt van egy letérési lehetőség a keleti oldalba, vissza a Curmătura menedékház irányába, mi azonban a gerincen továbbmenve magunk mögött hagyjuk a táblákat. Elsőként kb. 350 méternyi vízszintes gyaloglás vár ránk a gerinc élén, hogy az előttünk emelkedő Nagy-Cimbalom-csúcs (Vârful Ţimbalul Mare, 2177 m) aljába érjünk. A továbbhaladást egy kis nyereg akadályozza, amelybe le kell másznunk pár métert, majd újabb két nyereg következik, aztán a piros jelzés felvisz a Nagy-Cimbalom csúcsára. A folytatásban egy nagy nyerget keresztezünk, amelyet kis kiemelkedés oszt két részre. Ez a Călinet-nyereg (Şaua Călinetului, 2096 m), a vadregényes Călinet-szakadékvölgy felső kijárata. A soron következő csúcs a Középső-Cimbalom (Vârful dintre Ţimbale, 2170 m), ezután egy hosszú, összetett gerincszakasz jön, számos le- és felmászással, harántolással a jobb és bal oldali lejtők közt. Hamarosan elérjük a Hidak szakadékvölgyének nyergét (Şaua Vaii Podurilor, 2124 m); innen egy nehezebb, kitett, kb. 100 m hosszú, rövid mászó szakaszokkal bőven ellátott rész következik, amelynek végső pontja a Kis-Cimbalom-csúcs (Vârful Ţimbalul Mic, 2231 m).

Továbbhaladva a gerinc vonala könnyebben járhatóvá szelídül, és elérve egy törpefenyővel helyenként benőtt kis nyerget, megpillantjuk a főcsúcsig húzódó, Boglyáknak (Claia) nevezett, sziklás csúcsokat. Ez a rész a Királykő legmagasabb gerincszakasza; a 9 egymás után következő csúcs magassága nem esik 2200 méter alá. Kb. 2½ órányi járásra a Lehmann menedékhelytől elérjük a Zbirii csúcsot (2220 m). Egy kitettebb gerincszakasz következik, aztán már csak egy folyamatosan emelkedő, könnyű terep vár ránk a masszívum legmagasabb pontjáig, közben megmászva még a Félreeső-völgykatlan-csúcsot (Claia Căldării Ocolite, 2204 m) is. A főcsúcs előtti utolsó szakasz egy látványos, hatalmas kaldera mentén halad, majd egy utolsó nekirugaszkodás és kint is vagyunk a Pásztor-csúcs jelzőoszlopánál. Itt lehetőség nyílik a gerinc elhagyására kelet felé a Grind-réti menedékkunyhó irányába (téli gerincmászás esetén ez az út nagyon lavinaveszélyes, ezért a mászók lemeneti útvonala a csúcsról keleti irányba induló hegylábon szokott vezetni). A gerinc bejárását folytatva kezdetben széles hegyháton haladunk, majd rövidesen enyhén ereszkedni kezd az ösvény. Megpillantjuk alattunk a Grind-nyerget (Şaua Grind, 2150 m), benne a nemrég épült Grind-nyergi bivakkal, amely ugyanolyan kivitelű, mint a Lehmann-féle szükségszállás. Itt véget is ér az északi gerinc, a következő csúcs, a Grind (2210 m) már az alacsonyabb átlagmagasságú, de nehezebb, kitettebb déli gerinc első bástyája.


| északi gerinc | déli gerinc |

A déli gerinc

„második felvonás”

Magunk mögött tudva az északi gerincet (vagy épp megérkezve ide a Láncos-úton át), érdemes pihenőt tartani a Grind-nyeregben (Şaua Grind, 2150 m). Jó tudni, hogy itt lehetőség van sátrazásra is – igaz, több sátor esetén a rendelkezésre álló hely már szűkösnek bizonyulhat. A nyeregben található Grind II menedékhely melletti lapályos részen előszeretettel tenyészik a zergeboglár (Trollius europaeus), nyáridőben ritka az olyan látogatás, hogy ne fogadná az embert e nagy, sárga virágok szétszórt csoportja. Innen továbbmenve pár tíz méter után elérjük a nyugati oldalból itt kilépő Deubel-út (vagy közismertebb nevén: Láncos-út) végét. Az ösvény meredeken kapaszkodni kezd a gerincen, és kevés szintemelkedés után már fent is állunk a Grind-csúcson (Vârful Grind, 2210 m).

A csúcsról dél felé tekintve előttünk húzódik a Nagy-Királykő gerincének egyik leglátványosabb és legkitettebb része; a Hosszú-orom (Coama Lunga) névvel illetett, háztető alakú, mintegy 200 m hosszú sziklataraj. Odáig azonban még keskeny, sziklaélen haladó, zegzugos, kis ereszkedésekkel és emelkedésekkel tarkított szakaszokon haladunk végig. A kétoldalt egyre meredekebbé váló oldalak óvatosságra késztetnek; a gerincen való haladáshoz itt már kell használni a kezeket is az egyensúly megtartása céljából. A keleti oldal elveszti eddigi, inkább füves mint sziklás jellegét, és egyre meredekebbé, sziklásabbá válik. A Grind-kürtők (Hornurile Grindului) néven ismert rész tetején vagyunk, alattunk mélyed bele a hegyoldalba az a négy darab sziklás vályú (hegymászó szakszóval: kémény), amelyeket igazi nagyságukban csak lentről, a keleti oldal aljából, a Grind-réti menedékkunyhótól csodálhatunk meg. Jobboldalt meredek, függőleges falak között kitett, késéles gerincek és tornyok garmadája alkotja a Királykő válla (Umerii Pietrei Craiului) néven ismert részt. Fél órával a Grind-nyeregtől való indulásunk után kissé lemászunk a keleti oldalba, a nyári ösvény ugyanis a Hosszú-orom alatt kikerüli a matematikai gerincet, és majd csak tízpercnyi haladás után mászik vissza a gerincre, ezáltal elkerülve a nagyon kitett részeket. Hamarosan elérjük a déli gerinc egyik legkitettebb részét – csak egy rövid ereszkedésről van szó, de mivel egy lapos táblán kell lemászni, ahol elég kevés a fogás, izgalmas és emlékezetes perceket tud okozni.

Kényelmes ösvényen haladunk tovább – az út ugyan elkerüli a következő csúcsot, mégis érdemes a gerinc vonalán haladni, mert egyáltalán nem nehéz, a kilátás viszont lenyűgöző. A keleti oldalban újra teret követel magának a szubalpesi növényzet, ám a nyugati oldal látvány szempontjából kárpótól: függőleges falak birodalma van alattunk, ez már az alpinisták kedvenc játszótere. Órányira a Grind-nyergi menedékhelytől feltűnik az Elzárt-tisztás (Poiana Închisă) is, alattunk mélyen az erdőhatáron fehéren kiragyog a zöld növényzetből a Lándzsa-szakadékvölgy (Padina Lăncii) egyik szétterült kőomladéka. Itt összeszűkűl az út, a jelzés is egy keskeny élen halad tovább, de még mindig kényelmesen járható. Jobbra egyre inkább nő a mélység. Egy kisebb kéményen felmászva hamarosan ott állunk az Elzárt-tisztás fölött. Alattunk száz méternyi, áthajló falak szakadnak bele a három oldalról sziklák közé zárt széles, füves területre. Megközelíthetetlensége fentről, a gerinc irányából csak látszólagos, mert akár három úton is le lehet jutni a tisztás közepén fakadó forráshoz. Jó tudni, hogy az egész Királykő-gerincen ebben a magasságban csak itt lehet szerezni forrásvizet. Sátorhely is akad bőven, igaz, hogy elég nehéz megközelíteni, csak jelzetlen párkányokon és kitett kéményeken át lehet leérni oda. A tisztás alatt emelkedik egy nagyon látványos, félreismerhetetlen sziklatorony: a Lándzsa-szirt.

Az Elzárt-tisztást követően a keleti oldal szelídebb füves zónájába beereszkedve kanyarog tovább a jelzett ösvény. Érdemes azonban a nehezebb módszert választani – vagyis inkább folyamatosan a gerincen maradni – mert megéri: pár percnyi haladás után ugyanis a Nagy Kőfolyás (Marele Grohotiş) falának tetején állunk. A tekintet itt szabadon hullhat alá, nem akadályoztatva semmitől, mivel a közel függőleges, vörös falnak már csak a Nagy Kőfolyás szab határt. Ez a fal hírhedten törékeny és omlékony, ezért fent a gerincen ne nagyon mászkáljunk ki a szélére, mert nem biztonságos! Alattunk vannak az ún. „Ördögmalmok” – ezek olyan üregek, amelyekben a kőzet hamarabb erodálódik (pusztul), mint a fal többi részén, így folyamatosan hull ki belőlük a sziklatörmelék. A Nagy Kőfolyás anyagát leginkább ezek az üregek és ez a fal szolgáltatja. Elhagyva ezt az igen látványos részt, visszaereszkedünk a turistaútra. A szintvonalon haladó ösvényen már csak elszórtan tűnnek fel a gerincutat jelző piros pont kopott foltjai, és jellemzően csak néha érinti a jelzett út a csúcsok közti nyergeket, ahol bepillanthatunk a nyugati oldal immáron egyre dúsabb vegetációjú, de változatlanul függőleges és meredek sziklavilágába.

Még mindig 2000 méter fölött vagyunk, szubalpesi zónában, de a magasságcsökkenés legbiztosabb jele a keleti oldalból fekúszó fás növényzet jelenléte. Itt-ott már kis lucfenyő-csoportok törekednek a túlélésre, és megjelenik a borókafenyő is. A havasi törpefenyves néhol két-három méterre megnövő bozótja makacsul tolakodik be az ember által kialakított turistacsapásra. Az Elzárt-tisztástól bő félórányi járásra a gerinc ismét elkeskenyedik, ezért lemászunk úgy 10 méternyit az itt már bőven tenyésző, buja vegetáció közé. A törpefenyő magasra növő, összeálló bozótot alkot, melynek ágai rugalmasan ellenállnak az őket áttörni készülő turista akaratának. Rövid szakaszon meredek sziklát kell határolnunk, itt éppen kapóra jönnek lábtámasztékként az előző generációk által már fényesre koptatott öreg faágak összekuszálódott csomói. Egy kis ideig még birkózunk a vendégmarasztaló törpefenyővel, majd elérünk és jobbról megkerülünk egy jellegzetes formájú, széthasadt hófehér sziklatömböt. Innen már csak rövid szintkülönbség választ el attól, hogy újra a gerincen találjuk magunkat, ahol végre kényelmesebben haladhatunk tovább. Hamarosan egy csúcson kis keresztet pillanthatunk meg magunk előtt. Jellemző ezekre a szakaszokra, hogy a csúcsok és nyergek között kevés a szintkülönbség, kényelmetlenséget inkább a fás növényzeten való áthaladás jelenthet. A jelzés nagyrészt a gerinc vonalát követi.

Úgy 3 órányira lehetünk már a Grind-nyeregtől, amikor a gerinc sziklás, elkeskenyedő éle váratlanul elfogy, letörik alattunk, és immáron semmi nem akadályozza a látványt déli irányban. Az utolsó 2000 méteres csúcson állunk, amelynek neve: Pietrei-csúcs (Vârful Pietrei, 2086 m). Előttünk a fenyővel benőtt, sziklás oldalát csak nyugaton kivillantó Pietricica nevű hegyvonulat, a Nagy-Királykő utolsó bástyája húzódik. Elhagyva a 2000 méter tengerszint fölötti magasságot, előttünk a keleti oldalban egészen a gerincig felhúzódó fenyőerdő sötétzöldjét csak itt-ott szakítja meg helyenként a havasi legelők világos színe. Meredek és kitett lemászás következik, és ezután is a kezeinket gyakran használva mászunk le kisebb-nagyobb sziklalépcsőket. Egy nagyobb lemászást követően függőleges kémény leküzdése vár ránk, majd újra a gerincre kerülünk. Itt egy információs tábla tudatja, hogy negyedórányira vagyunk a Hátsó-nyeregtől (Saua Fundurii), és hogy balra tőlünk ötpercnyi járásra az erdőben találhatunk egy menedékhelyet. Szintén itt ágazik le a kék háromszög turistajelzés, mely jobbra fordulva a Csalános-völgynek (Valea Urzicii) nevezett szakadékvölgyben ereszkedik le a nyugati oldalba – válasszuk ezt, ha a Spirla-menedékhely vagy a Barca völgyében elhelyezkedő menedékházak (pl. Plaiul Foii) felé akarunk eljutni.

Ha továbbra is a gerinc vonalát követjük, enyhén ereszkedő, sziklás-füves, de kényelmetlenséget nem okozó ösvényen haladva érjük el a pár száz méternyire lévő Hátsó-nyerget. A tulajdonképpeni Nagy-Királykő gerinctúrája ezen a ponton véget is ér, egyedüli lehetőségünk a lejutásra a keleti oldalban levezető, ritkán jelzett turistaút.