Turistautak
| általános | áttekintő térkép | útlajstrom |
Általános tudnivalók
a gyalogsztrádákról
Jelzésrendszer
A Királykő turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (vörös, sárga, kék) és négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk. Az erdős részeken fákra, feljebb pedig kövekre (ritkábban oszlopokra) festve találjuk a jelzéseket. Az utóbbi évek során néhány út jelzését felújították (például a Curmătura menedékháztól a Hasadék-nyereg, a Forrás-völgyi-nyereg és a Hegyes-csúcs felé vezetőket), ugyanakkor vannak elhanyagoltabb részek is (főleg a keleti oldal aljában lévő erdőirtások területén).
Karakter
A Királykő turistaútjainak jellege magasság és terepviszonyok függvényében erősen változik. Ezeket a hegység jellegéből fakadóan három csoportba sorolhatjuk: 1) a főgerincet követő; 2) a főgerincre többnyire merőleges fel-, illetve levezető; és 3) a vonulatot körülölelő hegylábi úthálózatra. Az utóbbiakat leszámítva általában nagy szintkülönbségeket kell leküzdeni, a jó erőnlét mellett pedig sokszor a szédülésmentesség sem árt.
A főgerincen és az oda vezető utak sziklás részein több helyütt a kezünket is használnunk kell a továbbhaladáshoz, helyenként pedig láncos szakaszok teszik biztonságosabbá a kitett, meredek sziklautakat. Nedves időben ezek az utak veszélyesen csúszóssá válhatnak, kiváltképp ha lefagynak. Helyenként a felgyülemlő apró kőtörmeléken még száraz időben is könnyen megcsúszhat a lábunk, ez különösen a gerinc kitett szakaszain int fokozott óvatosságra. A hegylábi régió erdőségeiben (ahol nem irtották ki) már nem kell ilyen nehézségekkel számolni, a turistautak sok esetben erdészeti utakat követnek, de akad köztük gyalogösvény is.
A hegység túraútvonalainak négy fő találkozási pontja alakult ki az idők során: a Curmătura menedékház és a Vladuska-nyereg („La Table”) a keleti oldalon, valamint a Plaiul Foii menedékház és a Kis-Tamás-nyereg („Királykő válla”) a nyugati oldalon. Királykői kalandozásaink során ezek közül többet is biztosan érinteni fogunk, érdemes megjegyezni őket. A két említett nyereg mellesleg a vonulaton keresztirányban áthaladó Kárpátok-főgerinc részeként is fontos.
Az alábbi térkép a Királykő jelzett turistaútjait mutatja. A főgerincet piros, a többi útvonalat pedig kék vagy sárga szín jelöli aszerint, hogy télen járható-e (kék), vagy sem (sárga). A kék háromszögek hegycsúcsokat, a zöld ötszögek településeket, a piros pontok menedékházakat, a fehér pontok pedig menedékkunyhókat jelölnek. Az egeret e pontokra mozgatva megtudhatjuk pontosan mi található ott (ha van az oldalon további információ a kérdéses pontról, az egy kattintással elérhető).
A Királykő környékének jelzett turistaútvonalai és szálláslehetőségei
Összeállította: Budai Péter, 2009 (alaptérkép: Google Maps)
Erre még egy darabig várni kell... Addig is lásd a főgerinc, valamint a fel- és levezető utak leírását.











